Pár héttel ezelőtt mutatták be a Robotban a hazai metalreménység, az Apey and the Pea brigádjának új videoklipjét, mely az ugyancsak sokat magasztalt, nagy sikerű Devils Nectar (2013) lemezük nyitódalára készült. Talán nem mondok újat azzal, hogy Api a honi metálszíntér talán legizgalmasabb orgánumú frontembere, hangja. A lemezzel való ismerkedés közben egyértelművé vált rögvest az is, hogy a Nazareth bravúros felütése a debütáló nagylemeznek. Súlyos riffek, izgalmas ritmikai megoldások, szőröstökű ének, dögös stenk ragad minket magával elejétől a végéig. Prémium stoner szarság egy mokkáskanálnyi déli terrorral. A dalstruktúra ugyanúgy hibátlan, egyre keményedő groove-os riffek táplálják a kérlelhetetlen világégést. És itt a boszorkányégetést is. (Feloldozás vagy rezignáltság pedig el is marad...ami dramaturgiailag érzésem szerint meghatározó a dalban.)
A dalhoz készült videó ütősnek szánt sztorija itt-ott kissé erőltetett, bárgyú és gyermekded, de elsőre elférnek az esetlen apróságok. Meg ez aztán a legkevésbé a zenészek hibája. A srácok csűrik, püfölik, vicsorítanak, izzadnak, ujjatlanban, sapkában, morcosan, ahogy a koncerten is szokták. Több se kell a gonosz és számító boszorkának: megelevenedik és szeretné a három úriembert, magának. Nem jön össze. Fölrepül az égbe és ott élve elhamvasztják, zenével, gitárral, dobbal. Vagy ilyesmi. Eszméletlen sztori. Nézzétek meg jól!
Úgyhogy nem a történet viszi a klipet, hanem az elementáris erő, ahogy a három srác valami újat hozott Magyarországra a zenével, az attitűddel, az energiákkal, ami a Nazarethben is testet ölt. Intelligens metál. Lehet rá bólogatni.
Dal: 7
Videó: 5